Néha készítek koktélt. Csak úgy amatőr módra, próbálgatva gyümölcslevek, nektárok, ilyen-olyan alkoholok keverékét, pusztán a szórakozás kedvéért. Üvegpohárban készítem, de nem csak azért, mert abban illik, hanem mert a mulatság része, ahogy megfigyelem a folyadékok pohárbéli viselkedését. Vannak sűrűbb, nehezebb levek, amik a fizikai törvényeknek engedelmesedve alul helyezkednek el. Felettük a könnyebbek, amik önszántukból nem szívesen keverednek alsóbb rétegekkel. Még ha nem is a súlyuk sorrendjében öntöm a pohárba ezeket, akkor is elkülönülnek.

Eltűnődtem, vajon ez mennyiben helyes analógiája az emberi kultúrának? Alul a nehéz, fajsúlyos alkotások hozzásimulnak a pohár aljához, és a felettük levő réteg számára ezek maguk tűnnek a pohár fenekének. Szilárd alapjai valami könnyebbnek, sekélyesebbnek, ami persze könnyebben is fogyasztható, hisz közelebb van a pohár szájához. A következő rétegnek már ez az alapja, és még ritkább lévén, talán nem is érintkezik a mélyebb rétegekkel.

A pohár a valóság, amivel minden réteg más-más ponton érintkezik. Egy-egy réteg sokszor nem is vesz tudomást róla, vagy tagadja más valóságok létezését, mivel azok számára nyugalmi helyzetben elérhetetlenek. A kultúra határát minden réteg a saját felső határán jelöli ki. Önmagában látja a valóság lényegének kiteljesedését, és ami felette van, abban a hanyatlásának okozóját: vagyis az már nem is kultúra, inkább romlott, penészes hab, ami kártékonyan rátelepszik az értékes rétegekre. Lefelé viszont tisztelettel, esetleg a túlhaladottság okán némi sajnálkozással tekint, amivel egyben magát mint "magasabb kultúrát" definiálja.

A koktél többféleképp fogyasztható. Belekortyolhatunk egyszerűen, és fentről lefelé haladva ízlelhetjük meg a rétegeket. Ilyenkor nyelvünk az elsőt leszámítva mindig egy korábbi íz hatása alatt találkozik a következővel. A szélsőséges benyomások eltelíthetnek, émelyítő túlzásukban undort válthatnak ki. Ez esetben végül el is megy a kedvünk az egésztől.

A másik fogyasztási mód szívószállal történik. Ez maga a tudás. Képesség a döntésre, mit és mennyit fogyasztunk. Precíz, óvatos mozdulatokkal pontosan adagolható bármelyik összetevő. Ez a módszer csak üvegpohár esetén kontrollálható. A pohár attól függően átlátszó, homályos, vagy átláthatatlan, mint egy bögre, hogy a valóságot mennyire tiszta tudattal vizsgáljuk. A fokozott tudatosság azonban kizárja a szenvedélyes, csapongó hozzáállást: könnyen modoros, tudálékos és finomkodó kritikussá tesz bennünket.

A szívószál vagy a kanál (legyen ez az ösztön vagy indulat) egyaránt képes minőségileg felkavarni a valóság tartalmát. Egy mindent átható esemény, történelmi kataklizma nyomán képtelenek a rétegek a korábbi szabályok szerint elkülönülni. Az apró részecskék egyszerre lesznek ilyenek és olyanok is. Kémiai vagy fizikai reakció esetén már sosem nyerik vissza eredeti formájukat. Viszont ha nem oldódtak fel a valóság koktéljában, nyugalmi állapotban lassanként ismét elfoglalják korábbi helyzetüket.

Bárhogy is alakul, érdemes megfontolni, hogy a döntés fogyasztóként az enyém. Akár több koktélt is készíthetek, kedvem szerint analizálhatom, pancsolhatok vele, kavarhatok benne forradalmat, kiönthetem vagy berúghatok tőle. És ha kicsiben ilyen csodákra vagyok képes, eljátszhatok a gondolattal, nagyban vajon milyen koktélt kevernék?