A lét határai ki vannak jelölve. Ez egy pontatlan állítás, amit a biztonság kedvéért gondolatban érdemes tesztelni. Ha elhatározom, hogy ma délután három órától felhagyok a járdán való közlekedéssel, és minden gyalog megteendő útnak habozás nélkül a legrövidebb útvonalon vágok neki, vélhetőleg szembe találom magam fizikai létem korlátosságával. A forgalomtól, és elhatározásom tettre váltásának hirtelenségétől függően már három óra egy perckor megszűnhetek fizikailag. Persze lehet szerencsém is, ha van ilyen. Esetleg sors, vagy gondviselés – ki minek szereti nevezni azt az ellenerőt, ami döntésem létkockáztató vonatkozásait kiküszöböli. Materiális megközelítésben statisztikailag, vallásos szemszögből metafizikailag indokolható a túlélésem – és természetesen az ellenkezője is. Minden esetre a fizikai lét határvonalai az adott helyzetben markánsan kirajzolódnak, például egy menetrend szerint közlekedő busz által.

A szellemi létezés ennél bonyolultabbnak tűnik. Például az említett eset bárhogy is alakulna, a délután háromig létrehozott szellemi termékeim azután is megmaradnának. További alkotásra azonban nincs mód az addigi keretek közt. Vagyis a fizikai jelenlét elengedhetetlen a szellemi létezés materiális megnyilvánulásaihoz. Ez talán egy magyarázatnak is beillik arra, miért jönnek létre alkotások: valami ösztönző erő hat a fizikai lét határain való túlterjeszkedés felé. Az időkorlátokkal lehatárolt létezésből (amit ember esetében durva egyszerűsítéssel életnek is nevezhetünk), amolyan szellemképként nyúlik ki az alkotás. Hogy kinek mekkora a szellemképe, még utólag is változhat, ami különös, organikus tulajdonsága a szellemlétnek.

A halál utáni szellemi létezésről éppúgy nem fogalmazható meg kikezdhetetlen állítás, mint az életben alkotás nélkül töltött szellemi létezés hatásairól. (Utóbbira példa a buddhista szerzetesek világbéke érdekében elkövetett meditációja. Ennek talán azt köszönhetjük, hogy még nem tört ki a harmadik világháború – vagy éppen semmit.)

A fizikai létezés szükségessége indokolttá teszi a biztonság-hatékonyság-szabadság koordináta-rendszerében egy olyan optimum megválasztását, ami mellett lehetséges a szellemi létezés. A biztonság a fizikai jelenléthez, a hatékonyság az idő végessége miatt, a szabadság pedig a szellemi lét korlátok nélküli kiteljesedéséhez szükséges. Paradox módon a szellemi létezés ennek ellenére képes kitolni a tér és az idő határait, kitágítva a kereteket, melyek saját előfeltételei. Hogy mekkora lehet ez a tolóerő, jóformán csak a megfelelő kondíción múlik. És hol szerezhető meg a szellemileg jó kondi?

Képzeletben egy hatalmas játszótéren vagyok. A mérete nem pontosan érzékelhető, az is lehet, hogy végtelen. Amit én a játékra alkalmas alkotmánynak tekintek rajta, az számomra a része, a több kevésbé. Ez változik, mert eleinte a kisebbeket használtam, és csak közben vettem észre, hogy a valamivel nagyobbak is megmászhatók. A játék maga a tréning, ami által fejlődve egyre több és egyre nagyobb mászókák, hinták, és más varázslatos szerkezetek iránt váltam kíváncsivá. Kedven és energián múlik, mikor melyiken időzöm, kivel játszom, és mit. Úgy emlékszem, kezdetben a hang- és gesztusmászókát nyúztam, és addig szórakoztam vele, míg észre nem vettem azt az ágas-bogas valamit, amiről később kiderült, hogy az a mese mászóka. Máig szívesen visszajárok rá, mert ahányszor meglátogatom, mindig valami újat, mást találok rajta. Valahol középtájon egy lejtős létra vezet át róla az irodalom gigantikus, meghatározhatatlan formájú monstrumára. Ha a hangulatom úgy tartja, felmászom az elefántcsont színű filozófia égbe törő fokain. Ez már inkább egy hegy, aminek apró pihenői kilátóként is szolgálnak. Ott ücsörögve városnyi területet lehet belátni, de a részletek már aligha kivehetők onnan. Láthatóan ott páran el is tévedtek, ide-oda másznak, és nem lelik azt a sok színes csúszdát, amin a hegy hátsó oldaláról a mélybe lehet siklani. Pedig érdemes, mert így közelebbről is megfigyelhetjük azt, ami felülről sok kis pulzáló gumónak látszik. Ezek valójában hipermodern, virtuális szemüveggel felszerelt mókuskerekek és futópadok. Rengeteg van belőlük, és láthatóan nagyon nehezen szabadul tőlük az, aki használni kezdi. A kitartó használatot pattogatott kukoricával és energiaitallal jutalmazza a szerkezet. Egy ideig szórakoztat, még röhögök is rajta, de nincs kedvem sokáig hozzá, mert annyi érdekes dolog vár még felfedezésre. A játékok száma szinte korlátlan, és csak rajtam múlik, mekkora a játszótér.

-

Visszatérve a lét határaihoz, nem hagyható ki a lélek sem a vizsgálandók köréből. A lélek az a nem racionális rész, ami nem anyagi természetű, így rokon a szellemmel.

Némely keleti filozófia szerint a lélek a hasban található. Ez az elsőre mókásnak tűnő állítás mégis megfontolásra érdemes, ha meggondoljuk, hol is érezzük az indulatokat, a vágyakat. Ez a felismerés a nyugati kultúrában jelen van, hiszen a fejen kívülre, vagyis a szívbe, a gyomorba, vagy épp az alhas tájékára helyezi a lélek ügyeit, legyenek azok a legnyersebb ösztönökkel, vagy épp a legmagasztosabb érzésekkel kapcsolatosak. De bárhol is van, kitüntetett a szerepe. A lélek a szerv a spiritualitáshoz. Lehetőség a metafizikai világgal való érintkezéshez, az anyag és a szellem megtréfálásához, szabályainak felrúgásához. Transzcendens vonatkozásai miatt nehezen mondható róla bármi, a nélkül, hogy a vallás vagy a líra szubjektív és ingoványos területére tévednénk. Lenyomatai ott vannak az időtálló műalkotásokban, amik a szellemmel szövetkezve születnek, túllépve alkotjuk fizikai határain.

A lélek kiteljesedésének is vannak előfeltételei, amik a fizikai-szellemi létezés kétdimenziós koordináta-rendszerében optimalizálhatók. Mivel hatásai és képességei messze túlnyúlhatnak ezeken a dimenziókon, a tökéletes szabadság, a határtalan és időtlen létezés tapasztalata csak ebben a szférában lehetséges.

Egyszerűbben fogalmazva: a legkevésbé lehatárolt részünk a lélek: az a mindkét irányban végtelen szuperlift, amiben a szellem segítsége nélkül csak remélni lehet, hogy a jó gombot nyomjuk meg.