Tömörítés 1.0
Nemrég egy filozófiáról szóló előadást hallgattam, amiben az előadó kitért az ókori görög gondolkodók nyelvhasználatára. Állítása szerint bölcsességeiket görög szavakban fogalmazták meg. Ha azt mondták mondjuk, hogy tűz, akkor vagy ténylegesen a konkrét jelenségére gondoltak, vagy szimbolikus értelemben utaltak rá, valamely tulajdonságát összekötve egy elvontabb gondolattal.
A nyelvi absztrakció éppúgy a fizikailag nem érzékelhető dolgok kifejezésének nyilvánvaló módja volt, ahogy korábban a barlangrajzok a vadászat képi absztrakciói. Kötve hiszem, hogy bármelyik épeszű ősünk megijedt volna a falra pingált mamuttól, még ha aránytalanul pici pálcikaemberkék vették is körül. A dolog, amire a rajz utalt, mégis világos lehetett számára. A tárgy karakterét jól megragadó, pár vonalból álló rajz nem volt más, mint egy tömörített mamut.
A görög filozófus is ekként bánt a nyelvvel, sőt még tovább ment. Mert minél összetettebb fogalmat akart alkotni, annál szerteágazóbb jelentésű szót kapcsolt azzal össze. A bölcselkedés egy része annak kifejtését jelentette, hogy mit is pakolt abba a képzeletbeli csomagba, melyet a kitüntetett szóval címkézett. Ha ma találomra bekukkantok a csomagokba, és a konkrétság valamint az érthetőség mércéjével vizsgálom azokat, igen nagy a szórás. A megfogalmazott állítások néhol a költészet ködébe vesznek, máshol a modern biológia, a csillagászat és a kvantumfizika állításaira meglepően hasonlítanak. De bármit is gondolok XXI. századi fejjel róla, az egy-két szóba tömörített tartalmak (azaz fogalmak) aztán olyan bonyolult gondolati konstrukciók létrehozását tették lehetővé, mint a metafizikai vagy etikai állítások. Ezek pedig a vallások, eszmék, ideológiák építőkövei, vagyis meglehetősen nagy hatásuk volt és van a fizikai világunkra.
A tömörítés hely, idő és energia megtakarítása. Legyen szó az elődeink által rajzolt mamutról, vagy Platón metafizikájáról, a tömörítésre való igény szükségszerű. Az ő céljuk valami kifejezése volt, amihez tömörített elemek voltak szükségesek. A mamut valós méretben nem fért volna fel a barlang falára, és teljes részletességében való megalkotása értelmetlen időpazarlás lett volna. Platón metafizikáját pedig sohasem ismertük volna meg, ha annak idején minden általa használt fogalmat minden egyes alkalommal teljes terjedelmében kifejt, hiszen meghalt volna, mielőtt gondolatait átadja. Tehát a tömörítés célszerű is, ha a cél a közlés.
Tömörítés 2.0 („kapcs ford”)
Az, hogy a görögök görög szavak használtak, csak addig tűnik trivialitásnak, amíg bele nem gondolunk, mennyire tudjuk kifejezni gondolatainkat idegen szavak nélkül. Még ha nem is a tudomány nyelvén beszélünk, akkor is összetett fogalmaink egy része görög és latin eredetű. A globalizált technológiák nyelve pedig angol, ahogy a világnyelv is. Hogy miért pont az angol került ilyen kivételes helyzetbe, az a történelem ismerete nélkül is belátható. Egyszerűen mert rövid szavakból áll, és alap szinten gyorsan megtanulható. Ezek is tömörítési szempontok. A nyelv a funkcionalitás, a hasznosság elvén célszerűsödik. A márkanevek, szakmai területekhez kötődő betűszavak, az információ technológia rövidítései is mind-mind tömörítések. Gyorsítják és egyszerűsítik a kommunikációt. A tömörítés igénye a mobilok és chat programok elterjedésével hétköznapi szinten is megjelent. Az írott nyelv így gyorsabban is használhatóvá vált. A szórakozási formák, zenei stílusok, tudatmódosító szerek, szexuális orientációk mind rövidítéseket kaptak, és mindennek tetejébe az érzelmek kifejezésére emotikonok terjedtek el.
A rövidítés kulturális jelenséggé, bizonyos értelemben divattá is vált, aki távol tartja magát tőle, különc vagy régi módi. Aki viszont ráerősít, az kreatív és menő. Ennek dőltek be a mém nevű dolog éltetői. A tudományágak konvergenciájának korában ugyanis csábító lehetőségnek tűnik Richard Dawkins állítása, miszerint léteznek a génhez hasonló jelentés egységek. Bármilyen merésznek is tűnjek ezzel, de úgy gondolom, hogy ez tévedés. Amíg a gének szerepe az élővilágban jól körülírható, addig a feltételezett mémek analizálásánál a megértés lehetősége alapján a befogadók csoportja túlságosan sok módon osztható fel.
Ha azt nem is vesszük figyelembe, hogy a mémet hordozó instrumentum eszközrendszerét nem ismerő máris kívül esik a mémet dekódolni tudók körén (például ha nem beszélik a nyelvet, amin a mém született, a gén analógiáját követve akkor ők nem is élőlények), a többieknél sem ér feltétlenül célba a hordozott információ. A létrehozó és befogadó közti idő vagy térbeli különbségek mellett a nyelvi, kulturális, generációs, ízlésbeli, politikai, vallási és még megannyi elkülönülés mind kérdésessé teszi, egyáltalán hordoz-e értelmet utóbbi számára a mémnek nevezett egység. Az afrikai bennszülöttnek nem mond semmit egy Habony Árpádról készült rajz, az új-zélandi birkapásztor nem tud mit kezdeni azzal a betűkombinációval, hogy “nekünk Mohács kell”. Sőt, ha elmagyarázzuk, akkor sem válik mémmé. Lokális és közös élményekre referáló jelentéstartalmak tudnak fogalommá válni, ami nem több, mint amit az írásom elején említett görögök tettek. (Tehát R.D. felfedezte a fogalom alkotást, és ennek külön nevet is adott. Gratulálok!)
Tömörírés 3.0 (De mégis, mire jó ez?)
Az a felismerés, hogy az információ digitalizálható, egyszerűvé tette annak tárolását, az internet pedig kitágította elérésének lehetőségét. Majdnem minden leírható nullákkal és egyekkel, és ennek megvalósítása ma szó szerint gyerekjáték. Sem anyagi, sem technikai akadálya nincs annak, hogy bármit lefotózzunk és közzétegyünk, véleményünket posztoljuk, másokét kommenteljük, vagy hogy blogot írjunk. A tömörítésnek köszönhetően elképesztő adatmennyiség jön létre, ami születése után nem sokkal – kevés kivétellel – használaton kívüli digitális szemétté válik. Amik hasznosíthatóak, azok a személyes adatok. Gyűjőhelyük a big data nevű információhalmaz, amit jelentős cégek igyekeznek elemezni, és üzleti haszonná konvertálni.
A tömörítés eléri az egyént, aki csak egy adatsorrá válik, hiszen digitális adatokkal érintkezik a külvilággal. A visszacsatolás alapján viszont kitüntetett individuumnak érezheti magát, akinek személyes érdeklődési körének megfelelő hirdetések és ajánlatok teszik egyszerűbbé a mérhetetlen adathalmazban való tájékozódást.
Mi teszi lehetővé azt, hogy a növekvő adathalmaz ne váljon kezelhetetlenné, és nem omoljon össze a rendszer? Az egyre komplexebb algoritmusokra alapuló mesterséges intelligencia. És hogy ennek mekkora a jelentősége, ahhoz elég csak megnézni, mibe fektetnek a vezető világcégek. Mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésbe és robotikába. Ez a következő lépcső a tömörítésben, aminek egyelőre üzleti szándékok a mozgató rugói, de társadalmi következményei vissza fognak hatni a fejlődés ösztönzőire. Mert a hatékonyság növelése, az erőforrások optimális kihasználása során a redundancia csökkentéséből az emberi tényező számba vétele sem maradhat ki. A robot vezette autó jól példázza a problémát. Az autózás biztonságosabbá válhat, mert a robot sofőr kevesebbet hibázik. Ráadásul kisebbek a költségei, nincsenek járulékai, nem megy szabira és nem alapít szakszervezetet. A taxisok és kamionsofőrök azonban elveszthetik munkájukat, és belőlük ez technológia és haladás ellenes reakciót válthat ki.
Ez csak egy a rengeteg terület közül, ahol az MI és a robotok, mint a hatékonyság maximális megnyilvánulásai, kiszorítják a kevésbé tökéletes embert. Hiszen az unalmas és monoton, egyben nagyon precíz munkákat már eddig is programozható gépekre lehetett bízni, és ahol volt rá pénz, ott meg is tették. A fejlődéssel viszont tovább fog szélesedni az alkalmazási köre, és lassanként a szolgáltatásban is egyre kevesebb szükség lesz emberi részvételre. A haszon maximalizálása szükségszerűvé teszi, hogy az MI-t olyan szintre tökéletesítsék, aminél már nem lesz kihívás számára a Turing teszt.
Tömörítés 4.0 („42”)
A tömörítés tökélyre vitele után a technológiai szingularitás közelébe kerülhetünk. Ott majd olyan kérdésekre kell választ találnunk, amiket már nem bízhatunk gépekre. Például hogy volt-e értelme a nagy tömörítésnek? Mit kezd az ember az önmagának nyert idővel? Tudja-e magát éppúgy tökéletesíteni, mint ahogy azt megtette már környezetével? Van-e más dimenziója az életnek társadalmi léptékben az eddig bejárt és megtapasztalt formákon túl? Lehet-e az egyéni és közösségi morálban végső válaszokat kapni, amik belső és külső törvényként egyaránt használhatók?
Feltehetőleg az ókori görög filozófusok már akkor azt remélték, ezekre érvényes megoldást találnak. Nem számoltak vele, hogy az emberiség egy roppant tekervényes történetbe bonyolódik, mielőtt újra az érdemi kérdések felé fordul.
